Oldalak

2013. április 29., hétfő

Chapter 1.-I was miserable?Oh, no.

Mivel elég sok kommentet kaptam itt vagyok az 1. fejezettel.Remélem erre is annyi, illetve több visszajelzést kapok, mint a Prologe-ra.xx
" A bátyád. ,, Csupán ennyi állt a kis kártyán, meg persze a lakcím. Teljesen ledöbbentem, hiszen nekem nincs testvérem. Vagy ha van is, akkor anyéék miért nem mondták el? Vajon tudták, hogy ők most fognak meghalni, és ezért rakták a tükörbe ezeket a tárgyakat? Vagy mindenképp azt akarták, hogy így tudjam meg? Fogalmam sincs, és ez már nem is fog kiderülni. Habár, a "tesóm" lehet tud valamit. Majd felkeresem, de most lepihenek.
Miközben a hálószoba felé tartottam megpillantottam egy kis borítékot a folyosón. Épp lehajoltam volna, mikor elvesztettem az egyensúlyomat. Minden elmosódott körülöttem, és nem tudtam felállni. Talán túl sok vért vesztettem.
-Egy-két óra múlva-
Kórházban vagyok.Úgy tudom, hogy az unokanővérem valamit mondani akart, ezért eljött hozzám.Amikor az ajtón benyitott kiáltott, hogy hol vagyok, de én nem feleltem.Elindult megkeresni.Mikor látta, hogy a földön felkszem, rögtön hívta a mentősöket.Ők is megállapították, hogy rengeteg vért vesztettem, és most infúziót adtak nekem.Az infúzió lecsepegése után, ami olyan hajnali 6-kor volt megkaptam a kórházi reggelit.Az ápolónő, aki bejött hozzám azt mondta, hogy délután már elmehetek.Még egy ideig bent volt velem, és beszélgettünk.Elég fiatal volt, körübelül 25 évesnek nézett ki.Miután elment felálltam, de nagyon  szédültem és a földre rogytam.Nem, nem jó ötlet ez.Suttogta egy belső hang.Valahogy sikerült visszabotorkálnom az ágyamhoz.Ekkor benyitott egy újabb nővér.

-Bass kisasszony, távozhat.-szólt vékony hangon.Mindig is szerettem volna ilyen csillingelő, cuki hangot, mert sajnos nekem nagyon mély, és reszelős volt mindig is.Feltápászkodtam a fekhelyemről, és kiléptem az ajtón.Rögtön megállapítottam, hogy egy a házamhoz közel lévő kórházban vagyok.Megint szédülni kezdtem, de pár perc alatt elmúlott ez az érzés.
Hazafelé bandukolva számos dolgon gondolkodtam.A szüleimen, a mai tinédzsereken, a veszélyes közösségioldalakon, meg a yoghurton.Igen, most jól esne egy kis yoghurt.Megnéztem, hogy van-e nálam pénz.Szerencsémre találtam némi aprót a zsebemben.Megpillantottam egy fagyis kocsit, és rögtön lecsaptam rá.Nem yoghurt, de ez is megteszi-gondoltam.
Mikor hazaértem gyorsan megnéztem, hogy van-e a hűtőben valami, ugyanis rettenesen éhes voltam.A kórházi koszt, hogy is mondjam...nem volt valami finom. A hálószobámba siettem egy pohár yoghurttal.(igen, sikerült találnom!) Közben áthaladtam a folyosón is.Valami furcsa volt benne, de nem tudom, hogy mi.Pár percet gondolkoztam, majd gondolatban felkiáltottam, hogy "MEGVAN!".Tudom már, mi nem stimmel.A kulccsomó, a lakcímkártya, és a levél mind eltűntek.Vajon csak álmodtam az egészet?

2 megjegyzés: