Chapter 2.-No, fortunately not.

 

Haihai.Ömm, tudom, hogy késtem, de remélem tetszik a fejezet.És nagyon szeretném, hogyha itt is kapnék annyi kommentet, mint a Prologe-ra, mert ha nem kapok kommentet, akkor gondolom nem tetszik nektek a blog, és nincs értelme folytatnom.Jó olvasást.xxVivivi 
                                         (haha, The Pretty Reckless, imáádom)

Elegem volt már a mai napból, így lefeküdtem aludni.Amíg a kórházban voltál, talán volt itt valaki, és vihette el a cuccokat a földről.De ki lehetett?, kérdezte egy belső hang.Ebben van valami.Talán Elizabeth volt az.Vajon miért csinálna ilyet?Már nagyon álmos voltam..a szemem már majdnem lecsukódott.
Pár perc múlva elaludhattam, mert csak ennyire emlékszem a tegnap eséből.Vagyis, nem pontosan.Rémálmaim voltak.Párszor fel is sikítottam..Azt álmodtam, hogy egy fekete ruhás férfi a szemem láttára ölte meg a testvéremet.Jó, jó, tudom, még nem is találkoztam vele, képet sem láttam róla, de tudom, hogy ő a testvérem volt..
Elterveztem, hogy ma felkeresem.Kipattantam az ágyból, kicsit tornáztam, felöltöztem, majd elindultam megkeresni a bátyámat.Még jó, hogy felírtam a címet magamnak egy cetlire, de viszont a levél, és a kulcs még mindig nem tudom, hogy hol lehet..
Miközben London utcáin baktattam (tényleg, még nem is mondtam, hogy Londonban lakom..Na mindegy.) elég éhes lettem, így beültem a Burger King-be.Kajálás után folytattam tovább az utamat, és végül elértem egy hatalmas, és nagyon szép házhoz.Ez lenne az ő háza?Apa és anya miért nem mesélt róla?, és még számos kérdés kavargott a fejemben.Elég félénk vagyok, így pár percig vaciláltam, hogy be merjek-e csengetni, és körübelül öt perc múlva erőt vettem magamon, megnyomtam a csengőt.Várakoztam egy kis ideig, és mikor már úgy tűnt, hogy nincs itthon, ajtót nyitottak.
-Ööö..Helló.-szólalt meg egy elég magas hang.
-Szia.Lenne pár kérdésem.-mosolyogtam rá.-Amugy Amberly Bass vagyok.
-Csak kérlek ne sikíts.-kérlelt.
-Már megbocsáts.Miért kellene sikítanom?-néztem rá bambán.Nem értettem, miről van szó.
-Ja, hogy te nem rajongó vagy.-hallottam a hangján hogy megkönnyebbült.Nem értettem, milyen rajongókról beszél..De inkább nem kérdezősködtem.Közelebb jött, és kinyitotta a kapu ajtaját.-Gyere be.-mondta lazán.
Mikor beléptem az ajtón a szemem tátva maradt a csodálkozástól.Gyönyörű bútorok mindenhol.Egy ideig még nézelődtem volna, de nem azért jöttem.
-Szóval..Hogy hogy hívták az anyukádat?-kérdeztem félénken.
-Nem igazán szeretek róla beszélni, nemrég hunyt el, Alison Grey.-mondta ki azt a nevet, amit én hallani akartam.Mostmár biztos vagyok benne, hogy ő a testvérem.Kicsit megnyugodtam, mert milyen lett volna, ha kideürül, rossz emberhez jöttem?Pár hétig biztosan nem mutatkoztam volna az utcán.
-Testvérek vagyunk!-böktem ki.Ő csak ült, és nézett maga elé, aztán megkérdezte, hogy "honnan tudod?".Rosszabbra számítottam.Azt hittem, hogy majd kiröhög.De nem, szerencsére.
-Találtam egy lakcímkártyát, amire a te címed, valamint egy "a bátyád" felirat volt írva.-azthittem, most jön majd el az a rész, amikor ki fog röhögni, de megint tévedtem.Mosolygott, és nem kételkedett.
-De akkor miért más a vezetéknevünk?-szólalt meg egy idő után.Mégis kételkedett.
-Várjunk!Én még a nevedet sem tudom..-néztem rá fürkészően.
-Louis.Louis Tomlinson.
-Oké.Visszatérve a vezetékneves dologra, fogalmam sincs.És úgylátszik neked se.
Ezután megkért, hogy mindent meséljek el magamról, és azt is, hogy hogyan találtam meg őt.Miután ez megvolt ő is mesélt magáról.Kiderült például, hogy egy nagyon híres banda tagja.
Ekkor belépett az ajtón egy barna, göndör hajú srác.Azthiszem róla is beszélt Louis.Harry a neve.
Észre sem vettem, hogy már egy ideje őt bámulom.Rám nézett, de gyorsan elkaptam a tekintetem.Harry..Milyen szép név..
Elköszöntem tőlük, és hazamentem.Volt egy szuper dalötletem.Elkezdtem gitározni, és megírtam a dalt.Szerintem egész jóra sikerült.Ő ihlette..Harry.
"You don't want me, no

You don't need me
Like I want you, oh
Like I need you

And I want you in my life
And I need you in my life

You can't see me, no
Like I see you
I can't have you, no
Like you have me

And I want you in my life
And I need you in my life

You can't feel me, no
Like I feel you
I can't steal you, no
Like you stole me

And I want you in my life
And I need you in my life,,

Chapter 1.-I was miserable?Oh, no.

Mivel elég sok kommentet kaptam itt vagyok az 1. fejezettel.Remélem erre is annyi, illetve több visszajelzést kapok, mint a Prologe-ra.xx

" A bátyád. ,, Csupán ennyi állt a kis kártyán, meg persze a lakcím. Teljesen ledöbbentem, hiszen nekem nincs testvérem. Vagy ha van is, akkor anyéék miért nem mondták el? Vajon tudták, hogy ők most fognak meghalni, és ezért rakták a tükörbe ezeket a tárgyakat? Vagy mindenképp azt akarták, hogy így tudjam meg? Fogalmam sincs, és ez már nem is fog kiderülni. Habár, a "tesóm" lehet tud valamit. Majd felkeresem, de most lepihenek.

Miközben a hálószoba felé tartottam megpillantottam egy kis borítékot a folyosón. Épp lehajoltam volna, mikor elvesztettem az egyensúlyomat. Minden elmosódott körülöttem, és nem tudtam felállni. Talán túl sok vért vesztettem.

-Egy-két óra múlva-

Kórházban vagyok.Úgy tudom, hogy az unokanővérem valamit mondani akart, ezért eljött hozzám.Amikor az ajtón benyitott kiáltott, hogy hol vagyok, de én nem feleltem.Elindult megkeresni.Mikor látta, hogy a földön felkszem, rögtön hívta a mentősöket.Ők is megállapították, hogy rengeteg vért vesztettem, és most infúziót adtak nekem.Az infúzió lecsepegése után, ami olyan hajnali 6-kor volt megkaptam a kórházi reggelit.Az ápolónő, aki bejött hozzám azt mondta, hogy délután már elmehetek.Még egy ideig bent volt velem, és beszélgettünk.Elég fiatal volt, körübelül 25 évesnek nézett ki.Miután elment felálltam, de nagyon  szédültem és a földre rogytam.Nem, nem jó ötlet ez.Suttogta egy belső hang.Valahogy sikerült visszabotorkálnom az ágyamhoz.Ekkor benyitott egy újabb nővér.

-Bass kisasszony, távozhat.-szólt vékony hangon.Mindig is szerettem volna ilyen csillingelő, cuki hangot, mert sajnos nekem nagyon mély, és reszelős volt mindig is.Feltápászkodtam a fekhelyemről, és kiléptem az ajtón.Rögtön megállapítottam, hogy egy a házamhoz közel lévő kórházban vagyok.Megint szédülni kezdtem, de pár perc alatt elmúlott ez az érzés.
Hazafelé bandukolva számos dolgon gondolkodtam.A szüleimen, a mai tinédzsereken, a veszélyes közösségioldalakon, meg a yoghurton.Igen, most jól esne egy kis yoghurt.Megnéztem, hogy van-e nálam pénz.Szerencsémre találtam némi aprót a zsebemben.Megpillantottam egy fagyis kocsit, és rögtön lecsaptam rá.Nem yoghurt, de ez is megteszi-gondoltam.
Mikor hazaértem gyorsan megnéztem, hogy van-e a hűtőben valami, ugyanis rettenesen éhes voltam.A kórházi koszt, hogy is mondjam...nem volt valami finom. A hálószobámba siettem egy pohár yoghurttal.(igen, sikerült találnom!) Közben áthaladtam a folyosón is.Valami furcsa volt benne, de nem tudom, hogy mi.Pár percet gondolkoztam, majd gondolatban felkiáltottam, hogy "MEGVAN!".Tudom már, mi nem stimmel.A kulccsomó, a lakcímkártya, és a levél mind eltűntek.Vajon csak álmodtam az egészet?

Prologe

Sziasztok^^Megérkeztem a prológussal, remélem tetszik.A következő fejezet akkor jön, amikor kapok majd elég visszajlzést.:) Facebookon, és twitteren is mondták, hogy olvasnák a blogot, ezért remélem, hogy itt is kapok pár kommentet.^^
Október 18.
Ma van a szülinapom..Ennek a napnak nagyon örülnék.De nem.Nincs miért örülnöm.Három napja vesztettem el a szüleimet, autóbalesetben haltak meg, egy szarvas belehajtott a kocsijukba.A temetésük tegnap volt.
Telefoncsörgés.Hol lehet az a fránya telefon?, gondoltam.Egy félóra keresés után végül sikerült megtalálnom a régi kis Nokiát, az  ágyam alatt bújkált.Szeretett (vagy nem) unokanővérem hívott, hogy menjek a dolgozóhelyére, ugyanis valamit az "örökségemről" akar mondani.Tehát, a gördeszkámat felkapva kisiettem az utcára, és szlalomoztam az emberek sokasága között.Végre odaértem a nagy panelház elé.Felnéztem az égre, ugyanis az eső elkezdett esni.Gyorsan felsiettem a lépcsőn, de még így is megáztam.Beléptem a liftbe, és a 6. emelet gombját nyomtam meg.
-Szia, Elizabeth.-köszöntem az unokanővéremnek, aki egy nagy íróasztal felett görnyedt.
-Helló.-motyogott.Eltelt vagy 2 perc, és már kezdtem kellemetlenül érezni magam.
-Ööö, miért kellett most idejönnöm?-tettem fel a nem túl kedves kérdést.
-Ja, tényleg, bocsi.Elszámolások..-mondta.-Amugy azért, mert a szüleid egy házat hagytak rád, és oda szeretném adni ezeket hozzá.-mosolygott, és megcsörgette a kezében levő kulcscsomót.Hogy mi?Egy házat?!Dehát nekik nem volt másik házuk..Vagyis én nem tudtam róla.Furcsa arckifejezéssel átvettem a kulcsokat, majd kiviharzottam az épületből.
Gondoltam megnézem a házamat, ami egy olyan lakóparkban volt, ahol csak kertesházak voltak.Az enyémnek (azt hiszem igen, már az enyém) egy teljesen fekete, és elég hátborzongató kinézete volt, de tetszett.A mostani ruháimhoz pont passzol.Másnap beköltöztem, ugyanis nem volt sok cuccom, és bútorok meg már alapból voltak ott.
Sikerült munkát is szereznem egy közeli étteremben, ami egész jól fizet.Egy este mikor hazaértem véletlenül megbotlottam valamiben a folyosón, és egy régi, poros tükörnek estem, ami ezennel el is tört, és a szilánkok néhol belefúródtak a bőrömbe.Nem igazán érdekelt a vérzés, ezért felálltam, és elsepregettem az üvegdarabokat, majd ekkor észrevettem két tárgyat a földön.Egy lakcímkártyát, meg egy lakáskulcsot.Még egy ház?Na ne!Elolvastam a kártyát, amin ez szerepelt:


Szeretnéd megtudni, hogy mi szerepelt a kártyán?Dobj meg egy kommenttel, mert annál hamarabb jön az 1. fejezet.xxVivivi.